- Szia kincsem. Tudtam, hogy itt leszel. –Alic angyali mosollyal.-  Aztán adott a fejemre egy puszit és beletúrt a hajamba, majd a vállamra tette a kezét.   

- Honnan tudtad hogy itt vagyok? –fogtam meg a kezét és odamosolyogtam, bár nem volt őszinte mosoly.- 

-Csak éreztem, meg mert mindig itt vagy. – bújt hozzám .-

Samanta állt meg előttünk…

-Sziasztok. –köszönt de mintha kicsit zavarban lett volna .-

-Szia. Én mentem is, majd talizunk, Mark majd vár téged. –kacsintott Alicia és ment is.-

-Szió oksa majd megyek hozzá, suli előtt asszem. Adj Mark-nak egy puszit  helyettem is. –mosolyogtam, majd elköszöntünk .- 

Alicia elment, Sam pedig leült mellém a padra…

-Ő a barátnőd? –mosolygott.-

-Nem dehogy is! A legjobb barátom anyja. –mondtam egy kicsit én is elmosolyodva.-

-Scott… lehet egy kérdésem? –Sam őszintén nézett rám.-

-Előbb nekem lenne 2 kérdésem… -mondtam halkan és félénken.-

-Rendben… mondd… - Sam kicsit meglepődve.- 

-Mira kicsoda? –kérdeztem lehajtott fejjel.-

-Mira? Honnan hallottál róla?? –Sam ijedt hangon.-

 -A padláson találtam egy dobozt. De te még mindig nem válaszoltál! Mondd meg kérlek, hogy ki az a Mira… - mondtam határozottan.-

-Mira a nővéred. De ezt most kérlek hagyjuk. Inkább mondd mi a másik kérdés… - Sam kerülve a korrekt válaszadást. -

-Miért hagytál el? –nem tudtam tovább visszatartani a sírást.-

-Kérlek ezt hagyjuk. Így jobb lett neked. –Sam terelve a témát.-

-Jobb lett nekem?? –dühöngtem, majd felhúztam a pulcsim és Sam elé tartottam a karom, amin a vágások még mindig nem gyógyultak be teljesen.-

-Szerinted egy kicsit is jó volt nekem? Vagy egy kicsit is boldog voltam?? –zokogtam.-

-Mit tettél magaddal Scott és miért tetted? –Sam rémülten nézte a karom.-

-Azért tettem, mert borzalmasan bántak és bánnak velem, teljesen kikészültem lelkileg… elegem volt mindenkiből amit akkor éreztem pedig elviselhetetlen volt és ezért tettem. – válaszoltam lehajtott fejjel, s közben sírtam.-  

Samanta magához ölelt, de én elhúzódtam. Felálltam a padról, felkaptam a táskám és elindultam a suliba.

Mikor beértem, csak egy szokásos napként indult a mai is… Matek órával kezdődött a reggel…

 

Egész órán rajzoltam, de Mr. Ordway-nek megint nem volt jobb elfoglaltsága, minthogy óra után engem kezdjen piszkálni… Odajött a padom elé…

 

-Ha egész órán nem csinálsz semmi értelmeset, inkább be se gyere, nem igazán vagyok kíváncsi a képedre. –szemétkedett.-

-Mért maga csinál bármi értelmeset is? Egyébként én sem vagyok kíváncsi magára, megnyugodhat holnap biztos nem jövök be. –szóltam vissza.-

-Velem nem beszélhetsz így ! Indulj az igazgatóhoz! –ordított rám.-

-Maga kezdte! De oké, engem ugyan nem érdekel! –vontam meg a vállam, felálltam és elindultam az igazgatóhoz.-

Benyitottam…

-Mit csináltál már megint? –Mr. Gladman amint meglátott.-

-Semmit. Ordway küldött fel. –undokoskodtam.-

-Jó, ki vagy rúgva. Szólok Sylvie-nek. –Gladman a telefonhoz nyúlva.-  

-Addig leülni! –mondta eléggé idegesen.-

Nem tehettem mást, leültem. Fél óra múlva Steve jött be. Meglepően nyugodt volt, sikerült meggyőznie Gladman-t hogy hadd járhassak ide, és hogy viselkedni fogok. Mikor a kocsi elé értünk megragadta a karom és a kocsihoz nyomott.  

 

-Ezt mégis hogy gondoltad? –ordítozott.-

 

Nem tudom mi vezérelt akkor, de egyszercsak ellöktem magamtól Steve-et, és futni kezdtem, de olyan gyorsan, ahogy eddig még soha. Hazarohantam, berontottam az ajtón, felrohantam a szobámba, kivettem egy sporttáskát a szekrényemből és beledobáltam az összes fontos holmim, Lonely-t a rajzcuccaim és pár ruhám. A lépcsőn lefelé majdnem elestem, de nem érdekelt, futottam ahogy csak bírtam, a kórházig meg sem álltam. Alicia megpillantott…

 

 

-Scott kicsim lassíts, mi történt?? –Alic elém állva.-

-Szia kérlek segíts! –mondtam lihegve és remegő hangon.-

-Persze hogy segítek mondd mi a baj? –Alic rémülten.-

Elmondtam Alicia-nak, hogy mi történt.

-Gyere menjünk be Mark-hoz, már összecuccolt, utána meg átjössz hozzánk és ott alszol, amíg nem találunk valami megoldást. –Alic mosolyogva és átkarolva a derekam .-

-Rendben és köszönöm. –mosolyodtam el.-

 

Bementünk Mark-hoz… Látta rajtam, hogy valami nagyon bánt…

 

-Szia tesó mi a baj? –ölelt magához.-

-Szia. –köszöntem közelebb bújva hozzá.- Majd elkezdtem mondani, hogy mi történt velem…Utána a kocsi felé vettük az irányt, beszálltunk, Mark magához ölelt, úgy ültünk a hátsó ülésen. Nagyon fáradt voltam, elaludtam, Mark szobájában és ágyában ébredtem. Mark a számítógépnél ült, óvatosan odalopakodtam, majd átöleltem hirtelen.

 

-Ohh megijesztettél! –mosolygott rám.-

-Az volt a cél! –nevettem.-

Mark felállt a székről, aztán magához húzott és átölelt. Alic ekkor nyitott be.

 

-Srácok holnap suli, menjetek fürödjetek meg, utána max éjfélkor alvás! – mosolygott Alic.-

-Oksi megyünk. –mosolygott Mark Alic-ra.-

 

 

Az este hamar eltelt és már aludni kellett menjünk. Elaludtunk…de engem ismét a visszatérő rémálmom kísértett. Sírva és remegve riadtam fel. Ránéztem az órára reggel 6 volt… Mark felébredt, látta hogy sírok…

 

-Scott, mi a baj? –riadtan kérdezte Mark aztán mellém ült az ágy szélére.-

-A…az… autóbalesettel* álmodtam… - alig tudtam végig mondani úgy  zokogtam.- 

Mark nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt…éreztem, hogy életem végéig számíthatok rá. Alicia nyitott be…

 

-Scott mibaj? –jött az ágy felé.-

-Már semmi, csak rosszul éreztem magam. –mondtam, majd odavetettem egy hazug mosolyt.-

 

* Az autóbalesetről még nem meséltem… Egyszer egy viharos éjszaka kocsival mentünk apuval egy munkatársától hazafelé. Apu ivott aznap este egy kicsit szóval próbált lassan menni, ráadásul fáradt is volt…az egyik kanyarnál viszont megcsúsztunk a vizes úton és a szembejövő autónak ütköztünk…innentől kezdve csak arra emlékszem, hogy egy kórházban vagyok, és egy orvos jött be, majd közölte a rossz hírt…ekkortól maradtam egyedül, és pár nap múlva kerültem Brian-hez és Sylvie-hez.  

 

 

-Hát rendben…de srácok, 6 óra keljetek, készüljetek el, hogy beérjetek a suliba, én mentem dolgozni, majd zárjátok be az ajtót! –Alic mosolyogva.-

-Rendben, jó melót és szép napot! – mondtuk egyszerre Mark-al.-

 

Mark felkelt az ágyból, és bement a szobájában lévő fürdőbe, bekapcsolta a hajvasalót, és felöltözött, ahogy énis. Mind a 2-en fekete csőgatyát vettünk fel egy fekete pólóval és pulcsival. Elkészültünk és elindultunk a suliba. 

Elkészültünk és elindultunk a suliba. Ez a nap kicsit gyorsabban telt el mint ahogy a többi szokott…

-Mark… én… én még ki megyek apuhoz, az álom szerintem valami jel lehetett, majd hazamegyek, csak szólok, hogy Alic is tudja. –mondtam a suliból haza fele menet. -

-Rendben, vigyázz magadra, én meg szólok Alic-nak. – ölelt meg Mark majd 2-en 2 felé mentünk.-

 

Kiértem a temetőbe… Samanta állt a sír előtt.

 

-Hello. –köszöntem oda, de csak azért mert így illik. – Egyébként hozzá sem szólnék legszívesebben.

-Szia. Kérlek, beszéljük meg a dolgokat. Amikre múltkor nem válaszoltam. Úgyhiszem jogod van tudni. –Sam kedvesen közeledve felém.-

-Igen én is ezt hiszem. Tényleg jogom van tudni és rendben, beszéljünk meg mindent. –próbáltam én is kedves lenni.-

Leültünk mind a 2en a padra…

-Jó akkor kezdd azzal, hogy Mira-val mi történt, vagy mi van? Ugye nem halt meg? –a végét ijedten kérdeztem.-

-Nem, él szerencsére… de nem tudom mi lehet vele… -Sam a szemembe nézve őszintén.-

-Értem. De mi lett vele? –kíváncsiskodtam .-

-Mikor megszületett, egy kis lakásban éltünk, alig volt pénzünk,  egy napon, amikor Mira körübelül egy hónapos volt, nem tudtuk fizetni a lakbért és kiraktak. Mira-t akkor adtuk nevelőszülőkhöz. Amikor te születtél addigra lett házunk, az amibe Brian-ékkel laksz. –Samanta őszintén.-

-Akkor a másik amit tudni akarok… engem miért hagytál el? –remegő

hangon kérdeztem.-

 

Sam elmesélt mindent… nagyon hosszú történet volt az biztos…miután mindent megtudtam ránéztem az órára…

 

-Már 7 óra van? Nekem most mennem kell. Szia. –köszöntem el .- Vagyis köszöntem volna el…

-Scott, csak még valami… én sajnálok mindent ami veled történt az én hibámból, tudd, hogy nagyon szeretlek és nem tudom, hogy meg tudsz-e bocsájtani nekem valaha….- bűnbánóan nézett rám Sam.-

-Én sem tudom, hogy meg tudok-e bocsájtani neked. –mondtam, majd hátat fordítottam és hazaindultam. Vagyis Mark-ékhoz.-

 

Hazaértem.:

 

-Szia Scott, mi történt? –Alic ijedten.-

-Semmi, mi történt volna? –kérdeztem értetlenül.-

-Fal fehér vagy azért gondoltam, hogy valami baj lehet. –Alic végignézve rajtam .-

-Nincs semmi baj, nem érzem magam rosszul, szerintem csak fáradt vagyok, megyek is aludni.- 

-Rendben, jóéjt. –Alic, adott egy puszit én pedig felmentem a szobánkba.-

 

Mark már aludt, ma kicsit nagyon kifáradt tesi után, szóval neki most KO… bementem a fürdőszobába, levettem a pulcsim, de ekkor láttam, hogy az egész kezem csupa vér… a vágások felszakadtak…Eszméletlenül fájt, mikor a víz alá tettem, hogy lemossam, és kötést rakjak rá. Miután a kezem rendbetettem, lezuhanyoztam, kivételesen megcsináltam a leckém(átmásoltam Mark-ét…) utána beraktam a holnapi holmim a táskámba, és bebújtam Mark mellé. Egész éjszaka csak a ma történtek jártak a fejemben, nem tudtam aludni, mert nem tudom mit tegyek, hogy megbocsájtsak, vagy utáljam őt míg élek?  Mégis mit tegyek? Sok órányi gondolkodás után a következőre jutottam…megbocsájtok neki… hiszen mégiscsak az anyám, nem utálhatom őt örökké… és egyébként is csak ő segíthet Mira-t megtalálni.. Igen meg akarom keresni, elvégre  a nővérem és joga van tudni neki is az igazat ahogy nekem is. Miután végiggondoltam mindent sikerült elaludnom és ma kivételesen nem volt rémálmom, aminek nagyon örültem, mert végre aludhattam egy jót.        

 

Másnap:

 

A suliba ma sem történt semmi érdekes, csak egy szokásos unalmas nap…viszont… mikor kiléptünk az  iskola ajtaján, Sam az ajtóval szemben  az autójának támaszkodva várt. Sokan irigykedve néztek rá, amiért volt is okuk az embereknek. Sam-nek hosszú szőke göndör  haja van, magas és vékony, kék szemek, fiatalos arc (hiába 37…) divatos ruha.  

 

-Szia kicsim. –jött hozzám oda.-

-Szia anya. –hihetetlen, hogy kimondtam ezt a szót…ráadásul magamhoz is öleltem.-

- Megbocsájtok. –mosolyogtam rá.-

-Komolyan? Ohh annyira szeretlek! –ölelt szorosan magához.-

-De lenne egy kérésem. –néztem anyura.-

-Mondd csak! –mosolygott rám.-

-Keressük meg Mira-t, neki is tudnia  kell,  hogy mi történt régen.

-néztem Sam-re ártatlan szemekkel.-  

Oldal: ScottR.'s Life folyt.4
Sztorik - © 2008 - 2024 - emoszotya.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat