Sztorik

-Rendben, megkeressük Mira-t. De akkor nekem is lenne egy kérésem, lakj nálam. Sylvie-vel és Steve-el már beszéltem, mondták hogy elszöktél. De ezt majd megbeszéljük. Odaköltözöl hozzám?

-kérdezte anya kedvesen.-

-Végülis.. nem lóghatok Mark-éknál folyamatosan. –válaszoltam mosolyogva.-

Elmentük Mark-ékhoz, hogy összeszedjem a holmim, és hogy elköszönjek, és megköszönjek nekik mindent, amit értem tettek. Miután összeszedelőzködtem  elindultunk. Nem tudtam, hogy mért a reptér felé mentünk…

-Repülővel kell mennünk? Én azt hittem valahol egy messzebbi kis városban laksz! Nem tudtam, hogy egy másik országban! –riadtan ültem a kocsiba.-  

-Washington-ban élek. –Sam félreállva az út szélére és leállította a motort. -

-Most mért álltál meg? – ijedten kérdeztem.-

-Biztos, hogy szeretnél velem jönni? – anya könnyes szemekkel nézve rám.-

-Igen szeretnék, csak nem tudom, hogy illeszkedek be egy olyan helyre ahol egy embert sem ismerek… itt se fogadott el soha senki, csak Mark és még 2 másik barátom… -lehajtott fejjel mondtam.-

-Értem, de segítek neked. Ha szeretnéd olyan suliba iratlak, ahol művészeti óráid lennének, így biztos találnál barátokat. –anya rám mosolyogva, megölelt és egy puszit adott az arcomra.- 

-Úgysem lennének barátaim. Senki nem lenne olyan velem mint Mark… senki sem beszélgetne velem minden nap órákig, nem hívhatnék fel senkit ha rosszat álmodok, senki nem állna ki mellettem, ha a suliban cikiznek a kinézetem miatt… -sírtam.-

-Hidd el, elfognak fogadni, ha pedig mégsem, akkor… akkor visszajövünk ide… -Sam magához ölelve.-  

-Komolyan visszajövünk, ha nekem ott nem lesz jó? –kérdeztem lehajtott fejjel, épphogy csak rápillantva anyura.-

-Igen, a munkám itt is tudom csinálni, Mike szintén tudna itt is dolgozni, de szeretném ha megpróbálnál Washingtonban velünk élni.

-nézett rám anya kérlelve .-

-Mike? –kérdeztem vissza  kicsit ijedt hangon.-

-Nyugi nagyon rendes ő a barátom nagyjából 5 éve… mondta, hogyha megkerestelek, szeretné ha odaköltöznél hozzánk, és még csak győzködnöm sem kellett. Hidd el kedvelni fogjátok egymást. –győzködött .-

-Hát jó. Majd meglátjuk…- egyeztem bele .-

Sam ismét elindította a motort, de még pár óra mire a reptérre érünk. Elkezdett esni az eső, hatalmas vihar lett és az út is egyre vizesebb és ezáltal csúszósabb lett…félve néztem folyamatosan az utat és a baleset képei villantak be egyfolytában. Néha még most is félek kocsiba ülni…

-Mi a baj Scott? –anya közben az utat figyelte.-

-Kérlek…kérlek álljunk félre amíg nem csendesedik a vihar! –remegő hangon kértem anyut.-

Sam félreállt,  és leállította a motort…

-Mondd kicsim mi a baj? –ölelt magához.- Én pedig  amennyire tudtam hozzábújtam, majd elmondtam neki, hogy a baleset miatt félek a kocsiban, pláne ilyenkor.

-Rendben, akkor várunk amíg csendesedik a vihar, a gép indulásáig még úgyis van időnk, ha meg lekéssük Mike úgyis elintézi nekünk a következő gépre a jegyeket. –ölelt szorosan magához.-

-Köszi. –szipogtam.-

Közel 2 órát vártunk amíg csendesedett a vihar és csak a szél fújt kicsit…Én elaludtam, anya pedig zenét hallgatott és Mike-al beszélt telón. Felébredtem…

-Jobban vagy? –mosolygott rám anyu.-

-Igen mostmár sokkal jobban, már elindulhatunk így nem félek.

- félénken elmosolyodtam .-

-Okés, de a következő géppel megyünk, mert Mike írta, hogy a másik járatot törölték a vihar miatt. –Sam a telóján olvasgatva az sms-t .-

-Öhhmm… van még egy probléma… -lehajtott fejjel de kicsit elmosolyodva mondtam.-  

-Mi? –anya kicsit riadtan.-

-Soha nem utaztam még repülőn. –nevettem.-

-Ugyan, nem olyan rémisztő, csak  kívülről látszik annak. –mosolygott rám anya.-

-Okés de akkor végig fognod kell a kezem. – nevettem el magam.-

- Felőlem az ölembe is ülhetsz. –anya is nevetett.-  

Ismét elindultunk és  egy óra múlva a reptéren voltunk.

-Majd én viszem a cuccokat, te csak intézd a dolgokat. –mosolyogtam anyura és vettem ki a csomagtartóból a bőröndöket .-

-Biztos te akarsz cipekedni? A 2 bőrönd nehezebb mint te! –nevetett Sam.-

-Köszi! –műduci bevetve…-

-Olyan dilis vagy na gyere, ne késsük le a gépet, mert  Mike szívrohamot kap, ha nem érünk haza holnap reggelre. – anya nevetve.-

Bementünk a reptérre, Sam elintézte a dolgokat, majd leültünk a váróba mert a gép 20 percet késik a vihar miatt.

-Van egy jó játékom! –mosolygott Sam.-

-Nekem is… néztem a nadrágomra…közbe pedig szakadtam a röhögéstől.-

-Nah szóval az, hogy te a csajokat pontozod én meg a pasikat… jól el lehet vele lenni. –vonta meg a vállát anyu.-

-Ezt Mike tudja, hogy te pasikat pontozol a reptéren? –nevettem.-

-Perszehogy! Vele is ezt szoktam játszani! –mosolyodott el anyu.-

-Jah okéé… húú bakker ott meg egy 10-es… -lestem az egyik csaj után, tátott szájjal.- 

-Asszem a te korodba minden csaj 10-es…- nevetett Sam, közbe a repülők indulását jelző táblára nézett.- 

-Szerintem menjünk, mert 10 perc és indul a gép. –kezdett szedelőzködni  anyu.-  

-Okés. –mondtam, majd kivettem a kezéből a bőröndöket.- 

-Ezeket majd én viszem. –mosolyogtam és mentem Sam után.-

Felszálltunk a gépre, elhelyezkedtünk és amint felszállt a gép, fokozatosan nyomott el az álom, és végül elaludtam. Pár óra múlva keltett anyu, hogy mindjárt megérkezünk és, hogy addig ébredezzek fel… A reptéren egy hatalmas fekete telepjáró várt…

-Ohh Mike küldött egy sofőrt, hogy ne kelljen taxiznunk a városon végig… -anya a kocsi felé indulva.-

Beraktuk a csomagokat a csomagtartóba én a hátsó ülésre ültem, anyu meg előre. Elindultunk… hatalmas volt a forgalom a városba és mi csak beljebb és beljebb mentünk…

-Anya… a belvárosban laktok? –kérdeztem az ablakon kifelé bámulva és csodálva  a sok üzletet, embert, autókat és hatalmas felhőkarcolókat. -

-Igen egy hatalmas felhőkarcoló, 6.-ik emelet, 27-es lakás. Bővebb infót? –mosolygott.-

-Ennyi pont megfelel… de mikor érünk oda? –kíváncsiskodtam.-

-Ha így haladunk még egy óra. –anyu a telójával foglalatoskodva.-

-Ahjj… de én most akarok odaérni! –vágtam be a hisztit, mint egy durcás 5 éves és duzzogtam.-

-Ugyan Scott...-nézett hátra anyu és borzolta meg a hajam.-

Hirtelen egy mekit pillantottam meg…

-Anya fagyit akarok! –nevettem.-

-Okés, Rich kérlek állj félre! –anya odaszólva a sofőrnek.-

-Komolyan kapok fagyit? –néztem felcsillanó szemekkel anyura.-

-Persze. Ha akarsz! –mosolygott anyu.-

Bementünk a mekibe… kértem egy hatalmas fagyit és falni kezdtem… 

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat