Brian egy hatalmas bőrönddel jött le. 

 

-Priss is velem jön, az ő cuccai is itt vannak, Scott-ról meg majd te döntesz! –Brian dühösen.- 

Mi vagyok én? Valami tárgy, hogy csak úgy döntsenek rólam??!!

Brian és Priss elmentek, én pedig ott maradtam Sylvie-vel.

 

- Választhatsz! Vagy elmész dolgozni és eltartasz, merthogy én nem fogok dolgozni az biztos! Vagy pedig eltűnsz innen! –Sylvie ordítva velem.-

-Maradok és keresek valami melót. –válaszoltam lehajtott fejjel.-

Nem hiszem el! Én nem ilyen életet terveztem magamnak!! Felmentem a szobámba és leültem a gép elé, valami munka után nézni. Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mért maradok…a válasz egyszerű. Nem akarok utcára kerülni és végkép nem akarok komoly balhékba keveredni. Keresgéltem az állásajánlatok közt és találtam is egy egészen jót. Átlagos futármeló ahol kocsit is adnak, napi  5 dolcsi, ami igaz, hogy kevés de több a semminél.  Lementem Sylvie-hez…A kanapén feküdt és tvzett.

 

-Találtam munkát, el is megyek, azt írták, csak a főnökkel kell beszélni, és ha minden ok akkor fel is vesznek remélem. –mondtam a kanapé elé állva.-

-Aha ok, és mégis mennyit fizetnek érte? –Sylvie idegesen.-

-Napi 5 dollárt, tudom nem sok de szerintem elég lesz. –félve magyaráztam.- Tudtam, hogy Sylvie ideges lesz a kevés pénz miatt de én mindent megpróbáltam.

-Csak annyi? Akkor keress tovább, vagy vállalj 2 munkát! –Sylvie dühösen, szinte kiabálva velem.-

-Végignéztem az összes állásajánlatot, ez volt az amit a suli mellett is tudnék csinálni, 2-t pedig nem bírnék. Kérlek értsd meg. Szerintem ez kettőnknek pont elég. –mondtam kicsit félve de azért magabiztosan.-

-Jó engem nem érdekel, nekem legyen pénz arra amit akarok a többit lesz*rom. –mondta engem odébb intve, hogy lássa a TV-t. -

 

Felmentem a szobámba, kicsit összerámoltam mert olyan kupi volt, hogy belépni sem lehetett, utána rendbe raktam magam és elindultam ahhoz a futárcéghez, ahol dolgozni akarok.

 

Odaérve:

 

Bekopogtam az ajtón, hogy ne tűnjek valami bunkó parasztnak…

 

-Igen? –szólt egy rekettes, idősebb hang.-

-Hello. Scott Raven vagyok. Ma láttam az állásajánlatok közt, hogy futárt keresnek. –mondtam kicsit félénken. Nem tudtam mire számítsak.-

-Oh Hello. Igen futárt keresek, és a munkaidő délután 3-tól este 11-ig tart.  Én amúgy Adam Alston vagyok de egyébként csak Ad. –mondta kedvesen.- Ettől kicsit megkönnyebbültem, hogy egy kedves embert ismerhettem meg. –Ad folytatta.-  Látom rajtad, hogy még csak olyan 15 körül lehetsz. Bírnád a suli mellett? 

- Minden megtennék, hogy bírjam. Szükségem lenne a munkára, úgyhogy feltétlen bírnom kellene . –Mondtam kicsit felszabadultabban.-   

-Értem, akkor fel vagy véve. Holnap kezdhetsz is. De csak motoros jogsid van nem?  -Ad mosolyogva, ezáltal én is kicsit elmosolyodtam .-

-Igen, kocsira még nincs. –mondtam.-

-Oké, motoros futárom úgyis kevés van. Válassz egy motort innen.

-Ad, majd a kezembe adott egy füzetet, amibe motorokról voltak képek és alatta a jellemzőik, teljesítményük stb…

Keresgéltem a robogók közt, majd egy Yamaha RX-Z mellett döntöttem.  

-Egy Yamaha… jó kis motor, élvezni fogod a munkát. –Ad kedvesen.-

-Remélem, hogy így lesz. –mosolyogtam .- Talán 3 éve mosolyogtam utoljára…

-Most menj holnap hosszú nap lesz. –Ad.-

-Rendben, köszönöm hello. Akkor holnap 3-ra jövök. –mondtam, majd elindultam haza.-

 

Hazaérve :

 

 

Csak az átlagos látvány fogadott. Kupi és kosz mindenhol…Sylvie a kanapén TV-t bámulva, körülötte csokispapírok és mosatlan hevert…  Amint észre vette, hogy beléptem az ajtón elkezdett parancsolgatni szokás szerint.  

 

 

 

-Azonnal pakolj el, és csinálj nekem valami kaját. De itt a mosatlan is. –Sylvie majd a szőnyegen heverő tálcára mutatott, ami tele volt mosatlannal.- Nem értem, hogy bír ennyit enni. Neki egy nap egy teli hűtő, komolyan. Nekem egy napi kajája elég egy hónapig is…O.o Nem igazán ellenkeztem, már megszoktam, hogy állandóan csicskáztat, szóval elkezdtem rendet rakni.  A konyhával fél óra alatt végeztem, pedig volt vagy 30 mosatlan edény…

 

-Hozz nekem egy üveg vodka-t. –Sylvie a kanapéról kiabálva.-

Kinyitottam a hűtőt ami mint mindig, most is kongott az ürességtől, csak pia volt benne. Sylvie megint kiabált…

-Valami kaját is hozz! Vagy csinálj!

Odavittem neki a vodka-t…

-Nincs semmi kaja itthon, kong a hűtő. –mondtam.-

-Akkor menj el és hozz kaját! –utasítgatott Sylvie az üveget meghúzva.-

-De szakad kint az eső, és amúgy sincs pénzünk! –válaszoltam kicsit dühösen.-

-Szerezz! De nekem egy órán belül legyen kaja! –parancsolgatott szinte már kiabálva.-

 

Felmentem a szobámba az övtáskámért… utána a pulcsim felvéve elindultam a szakadó esőbe gyalog a város másik végében lévő éjjel-nappaliba, ugyanis 9 óra volt és a közeli bolt csak 7-ig van nyitva…utána csak az éjjel-nappali van…

 

Odaértem a boltba, volt nálam 7 dolcsi. Az csak elég valamire…Bementem, jó alaposan körülnéztem, hogy mi olcsó, és hogy éppen mire van pénzem. Vettem 2 zacskó tésztát meg valami szószt…összeszámoltam, ez így 5 dollár volt. 2 dollárért láttam energiaitalt is. De inkább nem veszek, soha nem tudhatom, mikor lesz szükségem vacak 2 dolcsira. De ilyen helyzetben amiben most vagyok nagyobb a valószínűsége, hogy kelleni fog… Elindultam a pénztár felé, de beleakadt a nacim valami drótfélébe, ami által a gatyám sikeresen kiszakadt…nagyon örültem neki mondhatom. Hogy lehet ennyire balszerencsés valaki?? :\  Bár nem igazán foglalkoztam vele, ettől is csak egyedibb a sok kitűzővel és felvarróval együtt. Fizettem a pénztárnál,  majd hazaindultam. Útközben egy  autó lefröcskölt, a szél egy ágat fújt elém, amibe majdnem elestem, szóval nagyon szerettem a mai napot.

 

 

Hazaértem…

 

-Hoztam kaját! – léptem be az ajtón.-

-Nah és mit hoztál? –Sylvie totál beállva.- 

-Ne számíts semmi nagy dologra csak tésztát meg valami paradicsomos szószfélét rá. –mondtam a konyha asztalra kipakolva.-

-Mikorra lesz kész? –kérdezte Sylvie a konyha felé elindulva, de alig állt a lábán…-

- Feküdj vissza, 20 perc és kész. – mondtam, közben visszatámogattam  Sylvie-t a kanapéra .- 

Megcsináltam a kaját, odavittem Sylvie-nek, majd magamnak is szedtem és felmentem a szobámba. Vacsi után elmentem aludni. Holnap már muszáj lesz suliba mennem, különben ki fognak rúgni, ami nem hiányzik... Közel fél óra után elnyomott az álom, nagyon fáradt voltam, hiszen előző éjszaka semmit nem aludtam. Reggel 2 órával előbb elindultam, hogy még legyen időm bemenni Mark-hoz, hátha jobban van. Nagyon reménykedtem benne…Alicia is éppen akkor jött.

 

-Szia Scott! –Alicia egyből magához ölelve.-

-Szia Alicia. Mark jobban van? – aggódva kérdeztem.-

-Igen jobban van, az előbb ébredt fel. –Alicia kedvesen.-

-Bemehetek hozzá? –kérdeztem felcsillanó szemekkel.-

-Persze menj csak, szerintem már tuti hogy vár! –Alicia mosolyogva.-

 

Azonnal rohantam Mark-hoz. Benyitottam…:

 

 

-Scott! Basszus tökre vártalak! Monda Alic, hogy itt voltál a baleset éjszakáján. Annyira imádlak ugye tudod? –Mark mosollyal és közben egy csokit falt…-

-Igen tudom én is imádlak nyugi. Na adsz abból a csokiból vagy nézzem még egy pár percig, hogy megeszed? – nevettem.-

-Gyere megetetlek! – Mark röhögve, majd tényleg megetetett .-

Körübelül 20 percet beszélgettünk…elmondtam neki, hogy Brian lelépett és Sylvie-vel maradtam, ráadásul melóznom is kell…

 

-Most mennem kell, de holnap reggel is jövök szia, köszi a csokit! –mondtam, majd magamhoz öleltem őt és elindultam a suliba.-

 

Beértem a suliba, de még volt 1 órám csengetésig. Az iskola teljesen kihalt volt, lehet én jöttem legelőször, mert ilyen hamar sem értem még be soha. Elindultam a terem felé, de egy kis zajt hallottam, egy halk nevetést. Csendesen nyitottam be. Liz avval a sráccal csókolózott akivel a parkban is kézenfogva sétáltak. Liz megpillantott, kijött a folyosóra…

 

-Scott figyelj! Sajnálom! Komolyan. –Liz eljátszva, hogy érdekli egy kicsit is, hogy éppen most törte össze a szívem teljesen .-

-Nem érdekel a sajnálatod, legyetek boldogok. Csak tudd, hogy én örökre várni fogok rád, és bármikor itt leszek ha szükséged lesz rám! –mondtam lehajtott fejjel, sírva.- Majd a fiú wc felé vettem az irányt, ezzel hátat fordítva Liz-nek. Bementem,  de nem tudtam fékezni a dühömet, ezáltal beleütöttem az ajtóba teljes erőmből, ami berepedt és az öklöm miatt egy hatalmas lyuk keletkezett az ajtón. Pechemre az igazgató a zajra egyből benyitott.

 

-Mégis mit csináltál? Azonnal indulj az irodámba! –ordított velem Mr. Gladman.-

Szó nélkül elindultam, az igazgatóiba. Nem volt újdonság, szinte minden nap  itt kötök ki a dolgaim miatt… Hogy evvel mire célzok? Például hogy feltörtem a suli rendszerét, az igazgató kocsiját összegrafitiztem, feltörtem, felgyújtottam a tesiöltözőt stb…szóval teljes semlegességgel, 0 félelemmel mentem az igazgatóiba.

 

-Mért csináltad? –kérdezte Mr. Gladman dühösen.-

-Elegem volt mindenből és mindenkiből és dühös voltam. –mondtam a vállam megvonva.-

-Jó akkor most azonnal kapsz egy igazgatóit! Ez az utolsó, ha még egy balhét csinálsz kirúglak! Értetted? –kiabált rám.-

-Jó felfogtam nem kell kiabálni nem vagyon süket! –szóltam vissza.-

-Velem te ne beszélj így! –ordított.-

-Maga egy idióta barom! –mondtam majd elmentem.-

Nagyon elegem volt, most csak arra gondoltam, milyen jó lenne valahol máshol…egy másik országban…hirtelen hatalmas fájdalom hasított belém. Mindenem remegett, a hideg teljesen kirázott…az ajtónak támasztottam a fejem, azt éreztem mindjárt összeesek és meghalok. Ilyen rosszul még sosem éreztem magam, fogalmam sincs mi lehet a bajom, de egész nap erőtlen voltam…

 

Eközben Mira:

 

-Elegem van hello! –kiabáltam, majd a járdáról lelépve minden elsötétült.

 

Esti hírek:

 

Itt a New York Times! Megközelítőleg 5 órával ezelőtt a hírhett modell Mira Raven súlyos baleset következtében jelenleg élet és halál közti állapotban van…

 

 

Vissza Scott-hoz .:

 

Az első munkanapom nagyon jó volt, szerencsére nem szúrtam el semmit, Ad is kedves volt, odaadta a napi 5 dolcsit, majd mehettem is haza. Belépve az ajtón, csak egy cetlit találtam…

 

Elmentem bulizni, majd holnap este jövök, takaríts ki, meg vegyél kaját.

Sylvie

 

Nagyszerű, mi vagyok én? Az ő dolga lenne takarítani, minimum annyi mocskot csinál mint egy disznó.. szerintem az is. -.-”  A lépcső szélénél ott volt egy doboz, ezen is egy cetli volt…

 

Ezt meg vidd fel a padlásra. Remélem fent is ragadsz. -.-” Na páá.

Sylv.

 

Hogy mennyen abba a jó édes… dühöngtem…felvittem a padlásra a dobozt, majd körül néztem. Megpillantottam a régi macim (amit még születésemkor kaptam), 5 éves koromba pedig azt hazudta Brian hogy kidobta, és emlékszem, hogy hónapokig sírtam miatta. Hogy lehetett ennyire szemét velem már akkor? Hiszen akkor még csak egy kiskölök voltam, és nem voltam rossz gyerek, hogy ezt keljen csinálnia, mert már akkor is féltem tőle… Na mindegy az a lényeg hogy megtaláltam őt. Elég furcsa dolog hogy egy 15 éves srác egy plüss macit  kezd el ölelgetni, de ez igazán nem érdekelt, jó szorosan magamhoz öleltem.

A macin neve egyébként az, hogy Lonely. Egy kis szakadt plüss, akinek a bal füléből le van szakadva egy kicsi, de számomra így is többet ér bármilyen drága tárgynál. Kiskoromban csak vele játszottam, az oviba soha senkivel nem beszélgettem vagy játszottam, csak Lonely-val. Lehet a macim neve azt jelenti, hogy örök magány a sorsom? Remélem, hogy nem…A macim egyébként még anya nevezte el így… Erről eszembe jutott sok emlék, amik nagy része kellemes, de van ami nagyon fájó. Lekuporodtam a falhoz, és sírva ölelgettem magamhoz Lonely-t.  Bele gondoltam, hogy amikor 5 évesen utoljára láttam, akkor nem éreztem magam teljesen elhagyatottan a világban. 

Elhatároztam, hogy ma kimegyek a temetőbe… felvettem a pulcsim és akármilyen idiótán néz ki, begyömöszöltem Lonely-t a zsebembe, mert kicsinek is mindig így csináltam. =) Kiértem, majd a padra kuporodtam. Beszélni kezdtem, addig is azt éreztem, hogy nem vagyok elhagyatott. Pár óra múlva az egyik pillanatban, egy nő közeledett a sír felé. Megszólított…

 

-Kicsim! –mondta a helyhez és helyzethez képest túl vidáman.-

-Maga ki? –kérdeztem döbbenten.-

-Ohh igaz hogy is gondoltam, hogy megismersz.. az anyád vagyok. Gondoltam megkereslek, de előbb elnézek ide. –mondta teljes vidámsággal.-  

-Eszedbe jutottam 13 év után? Hát gratulálok, büszke lehetsz magadra! –dühösen a könnyeim visszafojtva mondtam.-

Magához akart ölelni de elhúzódtam…

-Erre akkor lett  volna szükségem mikor apa elment. – mondtam sírva majd  hátat fordítottam és elmentem.-

 

A kórház felé vettem az irányt, hogy Mark-al beszélhessek a történtekről és hogy láthassam. Útközben sírtam, mert már nem bírtam tovább a dolgokat… Odaértem a kórházba, Alic észrevett egyből.

 

-Scott kicsim mi a baj? –ölelt magához.-

-Minden! –sírtam.-

 

Alicia-val kimentük és beültünk a kocsijába beszélgetni. Elmondtam neki mindent. 

 

-Scotti… őszintén… nem volt jó őt újra látni? –Alic nagy kerek szemekkel nézett rám.-

-De… -szipogtam.-

-Megkeressük? Szeretnél vele beszélni? –simogatta meg a vállam Alic.-

-Nem, most még nem. Nem állok erre készen… azthiszem előbb fel kell dolgozzam az egészet… az eddigi életem. Nem menne anélkül. – fogtam meg gyengéden Alic kezét.-

-Értem. Akkor bemész Mark-hoz vagy haza vigyelek? –mosolygott rám.-

-Bemegyek hozzá, látni akarom ezt a dilist. –mosolyodtam el én is.-

 

Bementem Mark-hoz, órákig beszélgettünk, este 7 körül felugtottam az ágy széléről..

 

-Haza kell mennem, Sylvie kinyír ha megtudja, hogy a megkérdezése nélkül eljöttem.  –sietve magamhoz öleltem, adtam neki 1 puszit aztán rohantam haza.-

 

 

Beléptem az ajtón…Sylvie a nappaliból jött felém.

 

-Mégis hol voltál az engedélyem nélkül? Mit hittél, hogy csak úgy elmehetsz itthonról? Evvel a húzásoddal 1 hónapig sehova nem mehetsz és a nyáriszünetbe se teheted ki a lábad! –ordított velem Sylvie. -  

-Sajnálom, rendben van, megértettem, akkor nem megyek sehova.

–mondtam lehajtott fejjel, beletörődően.-

 

Sylvie meglepődött, hogy nem lázadtam fel, hanem beletörődtem abba amit mondott. A ma történtek után bármibe beletörődtem volna…élni sem volt kedvem.

-Neked meg mi bajod van?  - Sylvie meglepődve.- 

-Nincs semmi bajom. Minden rendben van. –én még mindig lehajtott fejjel.-

-Tudod mit? Takarodj a szemem elől!  –förmedt rám.-

-Rendben. –próbáltam a sírást visszatartani.-

Elindultam a lépcsőn felfelé de Sylvie nem hagyta abba és utánam kiabált…

- Gyűlöllek , remélem hamar eltűnsz innen! Eddig nem hoztál haza egy centet sem! Holnapra hozz pénzt különben repülsz innen! –ordította torka szakadtából.-

Visszafordultam a lépcsőről és lementem Sylvie elé. Elővettem a zsebemből nagyjából 50 dollárt…

-Ittvan, de hétvégén a melóhelyen leszek, dupla műszakot vállaltam. –remegő kézzel adtam oda neki a pénzt.-

Sylvie nem szólt semmit, így felmentem az emeletre. Kivételesen nem  a szobámba hanem a padlásra mentem. Nézelődtem a dobozok közt…találtam egy olyat amire az volt írva hogy Mira…fogalmam sem volt kié lehet. Nem szoktam kíváncsiskodni de most az egyszer megtettem, kinyitottam a dobozt. Egy kislányról voltak benne babakori fényképek, és 1-2 játék, babaruhák. Nem értettem az egészet. Ki az a Mira??  Sam biztos tudja és a ma történtek alapján  itt van a városban. Alic azt mondta segít megkeresni, de én még mindig nem akarom látni. Egyszerűen még 13 év után is képtelen vagyok megérteni, hogy elhagyott… Lépteket hallottam a hátam mögül. Sylvie volt az. A hajamnál fogva húzott fel a padlóról…

-Aú ez fáj, engedj el! –dühöngtem.-

Sylvie elengedte a hajam…

 

-Beszédem van veled! Indulj! –parancsolt rám.-

Egy szó nélkül lementem a nappaliba. Egy nagydarab pasas ült a kanapén…olyan agresszívnek látszott, kicsit féltem de magam sem értem miért…Sylvie elkezdte mondani…

 

-Ő itt Steve, a pasim. Ezentúl itt lakik! –vetett oda egy gúnyos mosolyt Sylv.-

-Rendben. Hello. Remélem jól meglesztek.. –mondtam, adva a jófiút aki még örül is a helyzetnek, de a lelkem mélyén közben szét vetett a düh…-

-Sylvie, kimennél egy kicsit? Beszélni akarok Scott-al… -Steve sunyin.-

Sylvie kiment…Steve előtt álltam, nem tudtam mire készül.

 

-Nah idefigyelj! Ezentúl azt csinálod amit én mondok! Ha nem teszed, kikészítelek! Felfogtad? –fenyegetett meg Steve.-

-Igen felfogtam. –mondtam remegő hangon.-

-Jó akkor takarodj! –lökött el Steve.-

Bementem a szobámba, levettem az íróasztalomról a rajztáblám, pár papírt és a tolltartóm… Felmentem a padlásra, hogy ott rajzoljak. Lonely-t felültettem egy régi székre, beállítottam, ahogy le akarom rajzolni, aztán szembe lekuporodtam vele és rajzolni kezdtem. 2 óra múlva meg lett az eredménye…egészen jó lett. Hirtelen Steve állt meg előttem.

 

-Ez mi? –kapta ki a kezemből a rajzot.-

-Chh ennél bénábbat még nem láttam! –gúnyolódott.- Igazán nem érdekelt, hiszen tudom, hogy legalább a rajzhoz tehetséges vagyok, hiszen ezt egy festő (aki egyszer művészeti órára jött) mondta, hogy rajzoljak sokat, mert jó vagyok benne.   

-Indulj lefele és csinálj nekünk kaját! –rángatott fel a földről Steve.-

Nem szóltam semmit, mert nem mertem, nehogy megüssön. Lementem és csináltam nekik enni...Utána elmentem aludni. 

Másnap nem történt semmi, 11-ig dolgoztam, utána hazamentem. Fáradtan estem be az ajtón. Steve jött le a lépcsőn…

-Takaríts ki most! –förmedt rám.-

-Steve… nagyon elfáradtam, holnap megcsinálom, kérlek hadd menjek aludni! –fogtam könyörgőre.-

-Nem érdekel milyen fáradt vagy, takaríts ki azonnal! – ordított rám Steve, majd olyan erővel megütött, hogy a földre zuhantam…- 

Nem a fizikai hanem a lelki fájdalomtól sírni kezdtem. Elegem van!

-Milyen szánalmas vagy. Egy pofontól elsírod magad? –röhögött a képembe Steve.-

Nem szóltam vissza, inkább felálltam, letöröltem a könnyeim és nekiláttam a takarításnak.

 

Hajnali 1-re végeztem is az egész házzal, hulla fáradtan dőltem be az ágyamba, de csak pár perc nyugtom lehetett, mert Steve benyitott…

 

-Mégis mit képzelsz? Tanulj meg azonnal, itt ezentúl nem fogsz megbukni, vagy csak éppen átmenni! De a nyakunkon sem fogsz lógni 30 évesen… amint 21 leszel takarodsz!   –ordítozott velem Steve.-

 

Hát igen eddig mindig csak éppen, hogy átmentem, volt mikor pótvizsgáznom kellett… De hajnali 1-kor totál fáradtan álljak neki tanulni?? De egy dologban nyugodt lehet Steve… amint 21 leszek önszántamból, ha az utcára is de elhúzok innen…

 

 

-Minek? Úgyis meg fognak buktatni! A tanárok és az egész suli gyűlöl engem! –kaptam fel a vizet…-

-Tanulj! –ordított Steve.-

-Jó. –mondtam fáradtan és leültem az íróasztalomhoz. -

 

Elkezdtem tanulni, hajnali 3ra végeztem is…nagyon ki voltam bukva úgy minden miatt, felvettem a pulcsim és  a sulis tatyóm, és a temető felé vettem az irányt. Kiértem, szokás szerint lekuporodtam a padra és elkezdtem beszélni. Egy óra múlva egy pillanatban lépteket hallottam, a hátam mögül. Gyorsan hátranéztem… hátha Sam az… de Alicia volt.

 

Oldal: ScottR.'s Life folyt.3
Sztorik - © 2008 - 2024 - emoszotya.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat