Sztorik

-Olyan vagy mint egy kisgyerek! –nevetett Sam és hátrafordult hozzám.-

-Mért is? –kérdeztem meglepődve.-

-Azért mert még az orrod is csupa fagyi! –nevetett anyu és adott egy zsepit, hogy letöröljem.-

-Ohh, hát kb 8 évesen ettem utoljára fagyit! – mosolyogtam.-

-Mért? Sylvie nem vett nektek? –csodálkozott anya.-

-De vett, csak nem nekem hanem Priss-nek… ő a lányuk…-mondtam majd ettem tovább a fagyim.-

Láttam, hogy anyu nagyon elgondolkodott valamin, vagyis… tudom, hogy azon amit mondtam neki az előbb. Pár perc után megszólaltam… 

-Kérsz? –mosolyogtam és megtörtem életem eddigi legkínosabb csendjét.-

-Nem, edd csak nyugodtan, egyébként mindjárt odaérünk. –terelte a témát Sam.-

-Huhh végre! De ugye nem lesz Mike-nak baja velem? –kérdeztem félénken.-

 -Dehogy lesz! Jó gyerek vagy, tuti imádni fog! –bíztatott Sam.-

-Hát okéé, ha te mondod! – mondtam rekettes hangon, mert a fagyitól totál elment a hangom.-

-Uhh hallod, szerintem sok volt ezt ilyen gyorsan betolnod! –nézett hátra rémülten anya.-

-Ugyanmár! Nagyobb bajom is volt annál már, hogy elment egy kicsit a hangom! –nevettem.-

-Például? –anyu riadtan.-

-Soroljam? Hát oké… egyszer gördeszkáztam, és úgy estem, hogy a könyökcsontom átszakította a bőröm és látszott! –meséltem hatalmas élvezettel…-

-Mit csináltál akkor? –döbbenten és kíváncsian kérdezte anya.-

-Leginkább röhögtem… felvettük videóra egyébként és a Scarred-be is benne volt! –büszkélkedtem és mosolyogva meséltem.-

-De orvoshoz elmentetek nem? –még mindig totál sokkba anya, hogy az ő fia mekkora egy barom x).-

-Ahha Mark-al bementem a balesetibe, miután csináltam még pár trükköt a vidibe. –mosolyogtam.-

-Durva, és Sylvie mit szólt? –kíváncsiskodott még mindig anya.-

-Semmit, nem is érdekelte, azt mondta az én dolgom és bajom ha lesz valami a kezemmel…- vontam meg a vállam.-

Ekkor a kocsi megállt egy hatalmas felhőkarcoló előtt…

-Megjöttünk… - szállt ki anya a kocsiból.- Én is kiszálltam, és kivettem a cuccokat a csomagtartóból. Csak követtem anyut a hatalmas felhőkarcoló felé. 

-Lifttel megyünk? –kérdeztem megállva a lift ajtója előtt remegve.-

-Igen, de mi a baj?  -anya ijedten magához ölelve.-

-Félek a liftekben nagyon… -mondtam hozzá bújva, mint egy kisgyerek.-

-Az a gond, hogy itt nem építettek lépcsőt… szóval csak lifttel tudunk felmenni…-anya szorosabban magához ölelve.-

-De… én… félek! –mondtam már sírás közeli állapotban.-

-Scott… miért félsz ennyire? –anya a szemembe nézve.-

-Azért…mert…mert egyszer mikor még nem született meg Priss, Brian-el és Sylvie-vel mentem valahova, és lifttel mentünk és megakadt a lift… és… Brian azt mondta hogy… én is meghalok ahogy apa is… -sírtam.-

-Scott nyugodj meg kérlek! Csukd be a szemed és fogd meg a kezem, ha beléptünk a liftbe magamhoz ölellek szorosan! Higgy nekem, így nem lesz semmi baj! –anya nyugtatva.- 

-R…rendben. –válaszoltam remegő hangon.-

Úgy tettem ahogy anyu mondta, behunytam a szemem és csak mikor megállt a lift akkor nyitottam ki a szemem…

-Nah itt is vagyunk, látod nem volt ez olyan borzalmas! –anya mosolyogva.-

-Neem, annyira tényleg nem volt szörnyű! –mosolyogtam vissza.-

Odaértünk a 27-es ajtóhoz… Sam benyitott…

-Édesem! –ölelte anyut magához Mike..-

Mike tipikus üzletemberes kinézetű… 

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat